Lady Blogja

Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben. Egyikük minden nap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét. Az ágya a kórterem egyetlen ablakához közelebbi volt.
A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában, a plafont bámulva. Beszélgettek a családról, feleségről, gyerekekről, a katonakorukról, a nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen helyzetben.
Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült, azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból.
A másik ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben, már alig várta őket, ez volt minden változatosság az életében.
Az ablak egy kellemes, tavacskával díszített parkra nézett. Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek játszottak távirányítós játékhajóikkal rajta. Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig, egymásba felejtkezve. Miközben az ablak melletti beteg kimerítő részletességgel írta le a kinti világot, a másik, folyton fekvő behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt.
Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a parkon átvonuló karneváli menetről beszélt.
Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket, maga elé képzelte őket a másik érzékletes leírása alapján.
A napok és hetek teltek.
Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben elaludt örökre. Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat.
Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belső ágyon fekvő beteg kérte, hogy a másik ágyban fekhessen. A nővér szívesen segített, kényelembe helyezve őt azon az ágyon, majd magára hagyta.
Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és megdöbbenve látta:
..........az ablak egy tűzfalra néz.
Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott szobatárssal, hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot.
A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem láthatta a falat sem.
- Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt! - mondta a férfinak .


Tanulság:
Igazi boldogság boldogabbá tenni másokat, nem törődve saját helyzetünkkel.
Bajainkat megosztva nem csökkenthetjük őket, de ha derűnket és boldogságunkat osztjuk meg másokkal, megsokszorozzuk azt.
Ha gazdagnak szeretné érezni magát, számolja össze azokat a dolgokat az életében, melyeket nem vehet meg semmi pénzért.
Minden nap ajándék az élettől, így becsülje meg a napjait, melyek száma - bármilyen sok is jusson - véges !!!

Mikor a szarkupac legtetején ülve azt hiszed, hogy rosszabb már nem lehet, hidd el, igenis lehet... az hogy a szarkupac aljára csúszol...

Valami ilyesmi ez is... Sokan azthiszik, hha valami nekik nem fáj, az akkor neked sem fog... de mivel mások vagyunk mi emberek, ez nagyon nem így van...

A mai napon pár embernek szeretnék köszönetet mondani...
Szerintem tudják, hogy miért ;)
Köszönöm Jani... Zolcsiii :) Jól esett... <3

Lehet fog bővülni a lista, ha igen, akkor azt délután beírom x'D

Mióta utoljára írtam, sok minden történt.. Leestem a lépcsőn és állítólag nem tört el semmim, mégis baromira fájt. Pár napig nem bírtam mászkálni se, csak ültem a fotelban a gép elött...
Aztán elkezdtem próbálkozni a cigiről való leszokással, de rossz időpontra tettem.
Alapjáraton kerülgetett a depresszió, és érzem, hogy megint beteg leszek a sok magánytól.
Sok embert megbántottam, alaptalanul, de ezúton szeretnék itt is mindenkitől elnézést kérni. A betegség miatt van.
Mintha két ember élne bennem, egy hihetetlenül nyugodt, kedves és egy nagyon elmebeteg, aki csak bántani tud mindenkit, aki segíteni akar és egyre többször tör fel belőlem a kellemetlenebbik énem.
Tudom, nem használható kifogás, nem is akarom ezzel védeni magam... de ez a nagy tényállás...

Most kicsit jobban vagyok. Amíg velem van, nem lesz baj... itt alszik mellettem, mégis megnyugtat... nincs szivem felkelteni, hiszen olyan aranyos... annyira szeretem, hogy egyszerűen nincsenek rá szavak..
Csak nézem és mégha hihetetlen is, rájövök, hogy tényleg nem vagyok egyedül... most sehogysem.
Talán sose voltam, de ha valakinek nincs senkije, aki testileg is mellette lenne, akkor nehezen vígasztalja a tudat, hogy: " de hát lélekben veled vagyok".

Szerintem mára ennyivel tudtam szolgálni. Majd igyekszem többet írni, bár nem mintha érdekelné másokat, hogy miről vakerálok itt, engem mégis megnyugtat.

Legyen szép estétek a továbbiakban is!

Tegnap megint plusz két órám telt el tétlenül, mert nem bírtam aludni, pedig kivételesen még fáradt is voltam és végre Péntek is van. Annyira örülök már neki, hogy szinte hihetetlen. Még pár óra és nem leszek egyedül...

Egyébként jó hír, hogy Odin végre nem tud felmászkálni a pultra, mert apu kitette az ágyat a nappaliból. Szóval most tutulgat, „hogy mi van?”… XD

Mellékesen meg én hülye fél órán keresztül kerestem a telefonom, erre bent hagytam apu szobájában. xD Ez is most esett le. ( elég hamar ahhoz képest… xĐ)
 

Na megint nem aludtam valami sokat, mert épp hogy sikerült fél négykor álomba merülnöm, hülyeséget nem is álmodtam, legalábbis nem emlékszem rá, de apu keltett utána, hogy Peti itt van…
Mondom basszus, engedd be, én meg gyorsan felöltözök és össze szedem magam…
Telefonált is, de elaludtam és rezgőn volt a telefonom. :D az időzítés remeksége befigyel nem kicsit.. :P

Megint kezd fájni a gyomrom. A szemem is ég. Már megszoktam. Mióta felébresztettek, ilyen. Nem aludtam ki magam, de ha most lefekszek, holnap túl korán kelek fel megint és ismételten hiperaktívság lesz a következménye, ami számomra inkább idegesítő, mint „jó buli”.

Hú, nagyon firkálok … csütörtökön mindig rám jön. Gondolom észrevehető. ...mint amikor a kisgyerek tudja, hogy ajándékot kap és már előre örül neki, várja. Ettől be van zsongva, ugrál örömében, mosolyog, vigyorok, amelyik épp a képbe illik. Stb.
Én is pont ilyen vagyok most. Na jó, jelen helyzetben nem ugrálok, mert alig látok xD Holnapra összekapom magam.

Hm… írnék még szívesen, mert belejöttem, de kifogytam a témákból. -.-"  Ez rám nézve ciki.
Szerintem olvasgatok, had fáradjon a szemem, utána meg alszok.
 

Igen, lehet unalmas olvasni, hogy miket írogatok, de most örülhetsz… :P kitakarítottam, minden rendben, tisztaság van.. Odin pihen, szóval szerintem alszok egy kicsit… kicsit sokat, ahogy elnézem magam… :D
Még egy képet be akartam szkennelni, hogy átszerkesszem, ez is olyan firkaféle, de majd este megcsinálom, mert tényleg nem bírok már ébren maradni, hiába tudom, hogy megint valami irtózatos nagy baromságot fogok álmodni…
Na, épp leírtam, hogy Dinka pihen, erre jött kaparni az ajtót… mindegy aludnom akkor is kell. :S
Alig várom már, hogy Péntek legyen, méghozzá 15:35…
Huhh mekkora ásítás lett a sóhajtásból.. tényleg kotródok fel aludni  … Jóéjt..
 

Ismét "csodás" élményben volt részem... feltöltöttem a nyomtató patront, erre azért rinyál, hogy tegyek be megfelelő patront... pff szóval nyomtatásból megint nem lesz semmi...
Ráadásként O-Dinkám megint alkot... szétkapta a régi pórázát, aztán most azzal zajong... tetszik  neki, hogyha elindul a szájában a végével, akkor kicsúszik és húzhatja maga után.. Eleinte aranyos volt, meg nevettem rajta, de most már a fejem könyörög azért, hogy hagyja abba a hangoskodást...
Nyomtató még mindig villog, nem gond, nemérdekel, legalább szkennelni tudok.. *kopp-kopp* xD bár nem vagyok babonás, de azért lekopogtam ... nem kockáztatok :D
Megyek, csinálok magamnak egy kávét, cigizek egyet, aztán... nem tom... lehet felhúzok a rákba aludni... bár még mindig nem vagyok álmos :)

.....
..
...
....
..

Na meg is jöttem.... Baromi komoly azért.. Hallok valami nyekergést, mondom kinézek mit művelnek már ezek a brumik odakint, erre látom h Szuzi nyüstüli a kiskutyát, és az nyökög.. xD Rászóltam, most abbahagyta :D Odin meg kaperássza a hátsó szoba ajtaját, mer bejönne, de nem engedem most be, mert itt vannak a DVD/CD lemezeim meg a nyomtató is, és ha azt is lelöki/leveri, akkor idegrohamot kapok tényleg...

HDD téren semmi hír... most adtam oda az utolsó pénzem apunak tankolni, a maradékból meg vettem billentyűzetet.. magyarul semerre se haladtam... meló még mindig nincs..

Beszélgettem apuval.. Szenteste / Karácsonykor végig dolgozik... :S Alig lesz itthon, érdekes hír, hogy lesz karácsonyfa... de hogy mi a tüdőrákos-****cenzúrázva*** azt nem tudom... 24-én este diszítgesse egyedül ez a hülyegyerek, legyen jó móka... -.- "kösszmindenkinek-kurv@jópoénlesz"...
Előre látom a rémképet... Odin nem látott még karácsonyfát, megugatja, megrágcsálja az ágakat, megint ugat, mert "bök"... aztán bemászik alá, meglöki, borul az egész és törnek a díszek...
A másik képsoron én vagyok a károkozó: fel akarom tenni az égősort, de vagy nem ég, vagy én burítom fel a komplett karácsonyfát... Szóval.. "részeges fenyő" lesz a neve... A kis alkesz állandóan borulni fog.. xD
Azt se tudom, hogy megéri-e ez az egész mizéria... a hangulattal am is van valami gond.. máskor ilyenkor már megszokott érkezni, de most.. semmi...  Hihetetlen hogy mennyire tudom én utálni a karácsonyt, mióta nincs "család"... eddig se nagyon volt mondjuk, de karácsonykor legalább valahol érintettük a "határát" a szó jelentésének...
Najó... fáradok... írni már tényleg nem hiszem h tudok mit, pedig szeretnék, mert nagyon belejöttem... :$ Már itt is beindult a szóáradat... Be vagyok zsongva, mert holnap PÉNTEEEEK!!! :)))
15:35-kor a buszvégen fogok várni ... aztán kocsival haza.. és ismét másfél-kettő csodás nap...

Vegyesmaszlag, avagy kijött rajtam a csütörtöki hiperaktívság... (HEPPISÉG-FÉLE)

Huhh, hazaáértünk!! Legjobb, megvan a billem is, visszamenőleg legépeltem mindent... 3 helyen néztem, 1800 Ft-ból megúsztam és kényelmes is, csak az "enter" furcsa, mert nem L alakú, hanem kicsi, és mindig az "ű" betűt nyomkodom helyette.. xD de a réginél sokkal kényelmesebb és szebb is... :D Fekete WUff Yeeaahh :D
Másba nem is tudok belekötni... :) Ténylég elégedett vagyok a választásommal... mondjuk :D csávó az Abakuszban furán nézett rám... bemegyek: "Jó napot! Melyik a legolcsóbb billentyűzet?" Biztos gondolhatta: "Na, hülye picsa, aki nem ért semmit a gépekhez..." Erre anyum barátnője volt benn, hangfalat vitt vissza, mert sercegett és garanciális volt... Meséltem neki, hogy nem jó a laptopom, leverte Odin és HDD hibás, már kiszedtem... 12 ezer az új.. Kiccsávó szeme elkerekedett, aztán elvigyorogta magát, mikor odaadta a blokkot... Faszom, nem tom mi lelte :D de jót röhögtem XD
Jöttem kifele, mondom "Köszönöm!Viszont látásra!" Utánam szól vigyorogva: "Tiszteletem, kisasszony" XDD Gyáá KACC-KACC... Nagy alakítás 2009 :D díjat érdemelne :D

Jövőhéten karácsony, utána meg szilveszter, amit szerintem végig alszok...
Mondják, hogy amit az év utolsó és első napján csinálsz, azt fogod csinálni az egész újévben... ez szerintem baromság... tavaly DJ pultot őriztem... ehhez képest rohadtul nem láttam azóta se DJ pultot xD aminek lelkem mélyén hihetetlenül örülök.. :D
Lényegtelen... Hmmm....

Meglátszik amúgy, hogy csütörtök van... Pörgök ezerrel, a kedvem is jobb... apunak egész úton pofáztam a kocsiban.. xD mondta is h mibajom van? elkapott a szófos*@s? xDD mondom nem, csak emberi lényt látok/hallok/érzékel a radar... muszáj beszélnem.. :D
Mostanában ez ilyen borzasztó kényszer lett... 
 

Teljesen kész vagyok mindennel. Az álmosság még foltokban jelen van, de időben nincs hiány, megint túl korán készültem el... bár inkább korábban, mint később...
Nempara, addig olvasok... tegnap este tizenegykor nekiálltam Jaz Parks - Vámpírvadász első részének, ami egész jónak bizonyult... Kb már 242 oldalt elolvastam, szóval bőven túl vagyok a felén... Ha így folytatom, holnapra teljesen ki lesz végezve. Aztán valahogy letöltöm a második részét is...
Már megint "zabálom" a könyveket... Pff, nem baj.. legalább kitöltöm valamivel az agyamban található üres helyeket xĐ

Nah indulunk...  Szép Napot mindenkinek!

Remek, mondhatni fantasztikus. Ismét csak feküdtem az ágyban és egy percet se aludtam. Füleimmel hallgattam a tévéből kiszűrődő zajokat, majd a félhomályban kutatni kezdtem a távirányító után és lekapcsoltam, hátha az volt a gond.
Tévedtem, nem a televízió miatt nem jött álom a szememre, mert utána az óra kattogására füleltem behunyt szemmel másfél órán keresztül.
Végül is fél öt múlt már jócskán, szóval feladtam a próbálkozást.
Az egészben az a fura, hogy most kezdek ásítozni... Hatig már abszolút nem érdemes aludnom és tudom, ha megpróbálnám, se menne...
Reggel húzok be apuval Sopronba új billentyűzetet venni, mert a régi elromlott, aztán gépelgethetem le, amit a füzetbe firkáltam...

Nade most sürgősen mozgok, mert ha nem teszem, beszunnyadok és annak nem lenne jó vége, hiszen ha nyolckor nem vagyok indulásra készen, akkor apuék itthon hagynak, mint a múltkor.
Szerintem megcsinálom a hajam, benyelek egy kávét bögrével együtt, elszívok két szál cigit, felöltözök és megvárom, míg apu elkészül... :P Korrekt...
 

Miért is ne? Megint nem bírok aludni... kínomban nekiálltam firkálgatni és született egy érdekes rajzom ismét. A farkas tetszik rajta a legjobban, mert miközben rajzoltam, Rá gondoltam... Bár mikor nem gondolok Rá??? Őszintén megvallva: ilyen pillanat nem nagyon van...
Na de a lényeg... Szerda van, el se hiszem! Jó persze még jobb lenne Péntek, de nem akarok telhetetlen lenni...
Döcög az idő, és így még rosszabb, viszont ha nem haladna egyáltalán, abba előbb döglenék bele azt hiszem. Így azért némiképp túlélhető.

Mivel éjjel nem aludtam sokat, igyekeztem ezt nappal pótolni, reméltem, hogy nem fogok rémeket álmodni, de úgy látom, ez az elmélet is elbukott.
Kétszer ugrottam neki, és mind a kétszer az jött elő, amitől félek.
Az elsőben Odin volt a főszereplő. Apunak elege lett belőle, fogta, elvitte és kitette az erdőben nem messze tőlünk. Persze én fogtam magam és napokig kerestem megállás nélkül, mikor megtaláltam nyakig véresen feküdt a lehullott levelek között és hiányzott az egyik lába. Sírva szaladtam oda hozzá és azért könyörögtem, hogy bocsásson meg nekem, amiért nem harcoltam érte. Hazavittem, és apuval is csúnyán összevesztem.
Hirtelen felébredtem. Az első utam Odinhoz vezetett, alaposan megsimogattam, mire kérdőn bámult rám. Kicsit megnyugodtam, mikor tudatosult bennem, hogy ez csak egy rossz álom volt.
Miután agyon szeretgettem, visszamentem még kicsit aludni... Kár volt... A következő főszereplő megint Ő volt. Magamra hagyott... én pedig napokig bujkáltam a szobámban és próbáltam felejteni, mind hiába.

Minden pillanatban csak a megoldáson jár az eszem, ám ez közel sem olyan egyszerű, de nem érdekel.

Álltam a csendes éjszakában, fejem felett forogtak a hatalmas lapátok, szinte sikítva hasították ketté a levegőt.
Elmémben enyhülni kezdtek a zavaros gondolatok, ahogy a fagyos szél cirógatta az arcom.
Percekkel később a lábaim megadták magukat és térdre borultam a kavicsos úton, majd egy lendülettel hanyatt feküdtem.
A hideggel cseppet sem törődve bámultam fel az égre, hátha választ kapok arra, hogy miért történik mindez, de nem felelt.
Susogott valamit a szél füleimbe, viszont semmit nem értettem belőle, aztán a környező zajok elhalkultak.
A némaság körül ölelt, minden fájdalmam elmúlt, csak a csípős hideg szolgált társamul.
Figyeltem, ahogy sóhajaim nyoma eltűnik a levegőben.
Az élet is ilyen... csupán egy-két lélegzetvétel az egész és vége.

Gyűlölöm a vasárnapot, mert tudom mit jelent...
Gyűlölöm a hétfőt, mert nem lehetek veled...
Gyűlölöm a keddet, mert nélküled ébredek...
Gyűlölöm a szerdát? Nem... Kedvelem...
Mert tudom, hogy hamarosan itt leszel mellettem.
Csütörtökön reggel boldogan ébredek,
mert Pénteken végre a szemedbe nézhetek...
Imádom a szombatot, mert melletted ér a hajnal,
Leélném az életem ezzel a folyton ismétlődő nappal...
Aztán megint elérkezik a vasárnap reggel,
hogy ismét egyedül keljek fel fájó szívvel...
Hogy gyűlölhessem a nélküled töltött napokat,
és szívből remélem, hogy ez örökké így nem marad...
Elhiszem, hogy minden nap szombat lesz az életemben,
és örökké megpihenhet a kezem a kezeidben.
Akkor sem engedném el, ha az életem múlna rajta...
Mert nélküled a lelkem depresszióba fordulna.
Szeretni akarlak, mindig csak szeretni,
Örökké, amíg érzek, éjjel-nappal veled lenni.

(Lady Lorien 2009.12.09.)

Bámulok ki az ablakon a sötétlő éjszakába... hallom a hangját. A szívszorító érzés körül ölel... ennél magányosabb még soha nem voltam, hiába tudom, hogy lélekben velem van....
Remegő kézzel gyújtok rá ismét.. ahogy lassan kifújom a füstöt cseppet megkönnyebbülök...
Talán egyszer minden könnyebb lesz...


Nem így kéne lennie, nagyon nem akarom, hogy így legyen. Nem bírom mindig ezt megtenni. Nem fogom tudni mindig elengedni...
Érzem magam körül a levegőben, érzem az illatát és ha becsukom a szemem, látom a mosolyát, de mikor a kezeim kinyújtom, hogy megöleljem, nincs sehol, csupán a szellő érinti őket, ami az ablakon át érkezik.
Pihentetem a levegőben még kicsit... aztán rájövök, hogy nincs velem,mégis látom mindenhol, és ebbe bele fogok bolondulni.
Van az a világ ahol mindenki más van és van az ahol csak mi ketten. Borzasztóan fáj, mikor szétszakad, hiába tudom, hogy nem tart sokáig. Talán tényleg bolond vagyok... Sosem hittem, hogy lesz valami, ami sokkal jobban fog fájni az emberek kegyetlenségénél. Hiba volt.. van ami rosszabb.. A tudat, hogy van valaki, aki szeret és akit szeretsz, de nem lehetsz vele...


Nem szeretek töprengeni, mert ilyenkor nagyon befordulok, mégis megteszem, mert nélküle semmihez nincs kedvem. Mindent megadnék,hogy visszaforgassam az időt...hogy még egyszer átéljem vele azokat a röpke pillanatnak tűnő, de hihetetlenül boldog órákat.
Ez sajnos lehetetlen, ezért csak ülök és várok. Próbálom túlélni az évszázadoknak tűnő másodperceket és könnyes szemmel halkan a sötétbe suttogom:

Hiányzol....
 

Van, amikor már nem bírod tovább, amikor kiakadsz.. Eleinte halkan, de percek alatt elkezd ordítani benned egy hang: "Látni akarom, vele lenni!"
De nem lehet, ez nem így megy, mégis érzed, hogy elemészt a tűz...
Aztán, mikor eljön a pillanat, minden érzelmed rázúdítod, amitől vagy mégjobban fog imádni, vagy hanyatt-homlok elmenekül...

Olyan ez a vágyakozás, mint mikor a kisgyerek lát egy játékot a kirakatban, de az anyukája azt mondja neki, hogy nem kapja meg, hiába vágyik rá mindennél jobban.
Hisztizhetsz, csapkodhatsz vagy akár kiabálhatsz, az ég-világon semmin nem változtat. Esetleg kicsit lenyugszol, de vajon meddig? Szomorú, de igaz... Nem sokáig...
Addig megy ez a körforgás, amíg magadhoz nem szorítod, és el nem indul az "érzelmi-lavina".
Kiakadni nem fogsz, míg veled van, csak azt fogod érezni, hogy szeretni akarod és boldoggá tenni, mert te akkor vagy boldog, ha Ő feléd küld egy őszinte mosolyt, ha tudod, hogy jól érzi magát...
Minden egy örökkévalóságnak tűnik nélküle, mintha a sors direkt kínozna, próbára akarna tenni.
Hát akkor ezúton üzenem a drága sorsnak, hogy lehet póbálkozni nyugodtan. Nem veheti el tőlem mégegyszer, mert foggal-körömmel küzdök érte, amíg az erőmből futja, és nekem nagyon sok erőm van, elég csak rá néznem... az Ő mosolya adja a legtöbbet és úgy érzem, bármire képes vagyok érte.

Hamarosan eljön a mi napunk, közelebb van, mint bárki gondolná... Minden tized- és ezredmásodpercet ki fogok használni, amit vele tölthetek, annak érdekében, hogy boldoggá tegyem... ezért élek..

Két ember, két különböző sorsfonal, amik egy napon vagy összefonódnak vagy mégjobban eltávolodnak.
Hiszek benne, hogy az életben mindig két vagy több választás van, és ha nem mi, akkor a sors dönt helyettünk, bár nyilván neki is szüksége van némi segítségre a részünkről, ezért jó ha követjük az érzelmeink és éljük az életünk.

Kettőnk esetében is így történhetett. Eleinte azt hittem, hogy azért vonzódok hozzá, mert magányos vagyok, de az érzelmeim egyre csak erősödtek.
Végül magam sem tudom, hogyan, de megtört a jég, magam mögött hagytam a kínzó gondokat és a múltat. Hála neki, képes voltam csak a jelenben és a jövőben élni.
Kialakult közöttünk egy kötelék, amit eddig hozzám hasonlóan senki nem tudott pontosan szavakba önteni.

Ez az, ami a legnagyobb hatalmat jelenti. Leírhatatlan, mégis a csodánál is nagyobb...

A szerelem ritka adomány. Sokan az egész életüket is leélik anélkül, hogy találkoznának vele. Én nem akarok ilyen lenni.
A szerelem ugyan nem tanulható, de ha hiszel benne, egyszer rálelsz.
Tanulj meg bízni a sorsodban. Csak ezt tudom tanácsolni... Hidd el, megéri.

" Olyan furcsák vagyunk mi emberek,
A szemünk sír , az ajkunk nevet.
Azt hisszük másról, hogy boldog talán
S irigykedünk egy-egy szaván.
Azt hisszük, ha a másik szeme ragyog,
Gondolatai tiszták s szabadok,
S nem vesszük, dehogy vesszük észre,
Hogy könnyek égnek csillogó szemébe.
Oly furcsák vagyunk mi emberek,
A szemünk sír ,az ajkunk nevet.
Hazugság az egész életünk,
Mert akkor is sírunk, amikor nevetünk"
(Dante)

"Belül sírok, hogy ne lássa senki.
Belül ordítok, hogy ne hallja senki.
Belül meghalok, hogy ne érezze senki."


Valami baj lehet velem , úgy érzem lázadok, de nem akarok.
Meguntam a jókislány szerepét és hogy mindig mindenkinek meg kell felelnem. Utálom, hogy nem csinálhatok akármit, mert mindig van valaki, aki kioktat, mert nem tetszik neki... Hiába tudom, hogy jót akarnak, mégis dacból a rosszat teszem.
Nem most kéne lázadnom, igaz, korábban sem volt lázadós korszakom. Lehet, hogy kicsit elkésett?
Nem baj, harcolok ellene és magam ellen több-kevesebb sikerrel.
Sajnos mikor harcolok, akkor jön az, hogy megbántok másokat és veszekedés kerekedik a dolgokból, amiket utólag nagyon sajnálok és nem tudom, hogy tehetném jóvá.

Újabb hazugság, újabb csalódás, újabb fájdalom...
Mikor lesz vége ennek? Mikor jönnek rá az emberek, hogy minden kiderül előbb-utóbb és nincs értelme hazudni, sem titkolózni?
A szivem  megint vérzik, de ez is elmúlik, ahogy minden. Kérdés, hogy mi marad utána? Az idő remélem mihamarabb megválaszolja a kérdésem.

Gondterhelten ücsörögtem a nappaliban és az ablakon bámultam kifele.
Meg kellett állapítanom a naplementét nézve, hogy közeledik az este és ismét gyarapodott az életem egy borzasztó monoton nappal.
Ugyan még nem ért véget, mégis feladtam minden reményt, hogy kicsit is jobb lesz a maradék időben.
Sóhajtottam magamban, majd a távirányító felé irányítottam a kezem és végigzongoráztam a csatornákon.
Horkantottam egyet, ezzel fejeztem ki az elborzadásom. Feladva a lehetőséget, hogy találok valami érdekes műsort, felballagtam az emeletre és benyomtam a laptopom.
Lebonyolítottam a szokásos közösségi oldalak ellenőrzését, de nem kaptam egyetlen levelet sem.
Újabb halvány remény kíséretében bejelentkeztem messengerbe és érdeklődő tekintettel pásztáztam végig a partnerlistámat, ahol sokan hozzám hasonlóan elérhető jelzéssel jelentek meg, még sem vettek tudomást az érkezésemről.
Elégedettlenül dőltem hátra a fotelban és a gondolataimba mélyedtem. Vajon akad olyasvalaki a világon, akit kicsit is érdekel, hogy mi van velem? Valaki, aki nem csupán a megszokott sablon miatt teszi fel nagyritkán ezt a kérdést?
Nem rágtam magam tovább ezeken a dolgokon, mert nem volt semmi értelme.


Sok olyan napom volt az életemben, amikor rádöbbentem valami lényegesen fontos és meghatározó tényre.
Valahogy november másodika is a többihez hasonlóan indult: szokásos események, esős nap, ám valaki betoppant az életembe, akiről sosem gondoltam, hogy létezik.
Egy személy, aki millió pontban olyan, mint én és alig ismer, mégis megért. Ugyanazok az érzések két külön emberben, akiknek még a nemük sem azonos.
Eleinte gondoltam, tényleg akad néhány hasonlóság, de ennyi bizonyára másokban is megvan. Aztán beszélgettünk tovább és tovább, végül magam sem hittem el, pedig igaz: vannak hozzám hasonlók.
Csak ültem és bambultam magam elé az adatlapját olvasva, magamban hitetlenkedve továbbra is: "UGYANMÁR EZ LEHETETLEN!"
Viszont a belső hang, ami oly ritkán szólt hozzám, mindig elnyomta: "Igenis lehetséges.."
Az eszem és az érzelmeim harcot vívtak legbelül, majd az elmém magát megadva volt kénytelen elkullogni az éterből.
Néma percek következtek. A pillanat, mikor fogalmam sem volt, mi az, amit mondhatnék, csak úgy beszélni értelmetlenül pedig nem szokásom.
Hirtelen megtörte a csendet a hangja, amit még sosem hallottam.. A képzeletem szüleménye, ami jóleső nyugalmat csalt a szívembe, mintha csak azt adta volna a tudtomra, hogy minden rendben lesz és többé nem kell félnem.
Erőt adott, olyat, amilyet eddig még nem tapasztaltam. Kiszabadított a magányomból és így, hogy megértett, már nem is éreztem magam olyan kegyetlenül egyedül, mint évekig tettem.
Egy név. Milliószor hallottam már másoktól, sosem jelentett eddig semmit, most azonban fontos volt. Néhány sor a név viselőjétől megváltoztatta az értelmét. Jelentősséggel ruházta fel.

Nap mint nap elhaladunk olyan dolgok mellett, amik az életünket helyre hozhatnák, de mi mégsem veszünk róla tudomást, mert nem jött el az ideje.
Talán ez is a sors egy játéka?
Talán, ha nem vesszük észre akkor, a sors fogja visszasodorni a pillanatot, hogy végre megtanuljunk látni?
Nem, nem a szemünkkel, hanem legbelül... a szívünkkel...
Talán így van, én mindenesetre elhiszem....
 

Nos az első bejegyzésem már olyan, ami a szívemből jön, és nagyon kikívánkozik. Szóval remélem nem rettentek el senkit, de őszinte embernek tartom magam....

Kezdem az elején..

Történt, hogy egy divatmániás-kigyúrtfelsőtetstű-agyonszolizott-makimajom felvett msn-re. Mind szép és jó, de legalább ne írta volna ki elrettentésül, hogy melyik márkájú ikúszűrős napszemcsit vegye meg ősszel, amikor kurvára nem kell! Már ezt személyes sértésnek vettem. Aztán rám írt, amin szintén kiakadtam, mint Béla-állkapcsa az öklöstől: Helloka! -> Hagyján, hogy plázaríbancokat megalázó stílusa volt, de még oda biggyesztett egy kibaszott csókos szmájlit, amitől a reggelim majdnem landolt a kijelzőn. Jött a kérdés, hogy ugyanmár honnan tett szert az én abszolút privát msn címemre, mire közölte, hogy haverja adta meg. Nos nem tudom ki volt az, de hálásan köszönöm neki, hogy délután röhöghettem egy kurva nagyot ezen a nulla agyi szinttel rendelkező egyeden.
Azt gondoltam, rosszabb már nem lehet, de drága íkú-túltengésben szenvedő, teljesen ismeretlen barátocskánk megjegyezte, hogy bizony nagyon szekszyke a pirszingecském ( igen, helyesírásból sosem volt jó szerintem, de a plázanyelvet kitűnően vágja ).
Jött a kérdésem, hogy mi az isten-rákos-tüdejéért kellett engem felvenni-e msn-re, ha egy kibaszott értelmes mondata nincs? Talán ennyire plázabiccsnek nézek ki, aki egész nap ilyen balfaszokkal puszilkodik? Kifejezetten nem érzem magam ilyennek.
A választól majdnem dobtam egy hátrabukfencet duplaszaltóval megspékelve: "Mert álomcépvagy és megceretnélek ismerni!" Hát jó neki.. Alapból befutott a zsákutcába, ahonnan jobb, ha kitakarodik, mielött valami baja lesz a mérhetetlen méretű egójának.
Jó, gondoltam adok neki egy röpke esélyt, hátha mégis van értelmes gondolat a fejében, mikor benyögte, hogy mindenre kíváncsi rólam. Idézem: Meséjj magadról, mindent!" Kedvesen elmagyaráztam neki, hogyha megfeszül, se fog tudni mindent rólam, ezért vagy feltesz valami használható kérdést, vagy elhúzhat a búsba. Szerencsétlen íkúhiányosunk elkezdett ilyeneket kérdezni: 1, Miért nints pasid? 2,Talizol, azokkal, akikkel neten beszélgecc? Reagáltam rá,  mert kurvára van pasim és iszonyatosan szeretem, ő meg divatmajom, anyuci-apuci kedvence és kb. a hátamon feláll a szőr tőle ( és akkor még finoman fogalmaztam ). Hogy találkozok-e azokkal akiket neten ismerek meg? Azzal, akit nem ismerek eléggé: nem, olyanokkal meg végképp nem, aki olyan satu-agyú mint az itt kielemzett egyed! Nos miután türelmesen végig olvasta a válaszom, háromszor írt el egy rövid szót egymás után, és közölte, hogy nem tud írni, amin majdnem besírtam ( neki ez ujdonság volt, nekem nem, eddig is törte a magyart ).
Jöttek a kérdések, föleg az egyiktől 'hatódtam meg' kifejezetten: "szerinted már ismerlek?" - igen ez volt az a fejet-a-falbavágós pillanat, ahol szakadni kezdett az idegszálam, de türelemmel válaszoltam a következőt: "nem igazán van olyan ember, aki engem teljesen kiismerne ennyi idő alatt" Oké, reméltem, nem bonyolítottam túl a mondatot, mert még a szőke-shoppingmániás agyacskája nem értené és igazán sajnálnám az időmet magyarázkodással tölteni.
Várok, várok, hogy őplázássága mit felel erre a kijelentésemre, kicsit hosszabbra számítottam, erre az a két szó jelent meg a kijelzőn: "beképzelt vagy"
Szerintem komolyan nem tudja, mit is jelent ez a szó, bár ahogy elnéztem, sok másik jelentésével, valamint helyesírásával sincs tisztában.
Csendben elizzadtam a "szánalmas vagy" erőteljesen kikívánkozó legépelését/elküldését, amikor azért kezdett könyörögni, hogy kapcsoljam be a webcamom. Hát mondom öcsibiccs ezt benézted. Idegenekkel baromira nem fogok camozni.
Aztán végleg elszakadt a cérna.... ( lécci,naa, csak kitsit kapcsi be -.- ) Megírtam neki, hogy szerintem ne raboljuk tovább egymás idejét, mert abszolút semmi kedvem Britniről, a soppingolásról meg egyéb baszott unalmas balfaszságokról beszélgetni nap, mint nap és a stílusától veszélyben van a nemrég elfogyasztott reggelim is. Szóval szépen elköszöntem tőle, miután megmondtam neki, mit is gondolok róla, és azzal a lendülettel töröltem a partnereim közül. Ezúton üzenem annak aki az én privát msn-em osztogatja, hogy tudja meg milyen az, amikor olyanok zaklatnak, akiktől undorodsz! Válság van bazmeg, hagyd már a reggelim a helyén! Ennyi voltam. :)